Laktózmentes gyümölcsleves
Szerintem mindenkinek, aki valamikor menzás volt, eszébe jut a menzás gyümölcsleves, amit szinte mindig melegen tálaltak. Személyes véleményem szerint ez az étel az, amit ennek ellenére mégis inkább hidegen fogyasztanak a legszívesebben.
Most a kedvenc laktózmentes gyümölcsleves receptemet hoztam el nektek, amit a nem laktózérzékenyeknek is szívből ajánlok, hiszen az ízélmény ugyanaz mint az eredeti gyümölcsleves esetében.
Forrás: Pinterest
Hozzávalók (4 főre):
- fél üveg meggykompót a levével együtt
- egyéb kompót vagy fagyasztott gyümölcs (én körtét és szilvát tettem még bele)
- fahéj ízlés szerint
- szegfűszeg ízlés szerint
- 2 dl főzőkrém (növényi)
- kristálycukor ízlés szerint
Elkészítés:
A fél üveg kompótmeggyet a levével együtt egy lábosba öntöm, hozzáadom a többi gyümölcsöt. Elkészíthető csak meggyel is, akkor az egész üveg meggykompótot felhasználom. Felöntöm annyi vízzel, hogy bőven ellepje a gyümölcsöket, beleteszem a szegfűszeget, majd elkezdem főzni. Amikor már forr a víz folyamatos kevergetés mellett hozzáadom a főzőkrémet. Ezután ízlés szerint ízesítem a kristálycukorral és a fahéjjal. Még egyszer felforralom, majd leveszem a tűzhelyről és hagyom kihűlni.
A legfinomabb hidegen fogyasztva, tálalhatjuk növényi tejszínhabbal illetve mentalevéllel díszítve.
Jó étvágyat! 😉
Tipp: ha a meggykompót felét használjuk csak fel a másik feléből készíthetünk meggyes piskótát.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése